Az év végi amerikai kiszórást jól elkaptam, de mostanra olyan nagy erővel rántották vissza a piacot, hogy visszakerültem a startvonalra, sőt egy kicsit alá. A felfele körben a defenzív szektoraim nem voltak igazán nyerők.
Nehezem emésztem meg, hogy 10-15%-os részvénypiaci esést követően az amerikai jegybank ismét a piacok segítségére siet (legalábbis kommunikáció szintjén), és a kötvénypiacon a befektetők az idei évre már kamatcsökkentést kezdtek árazni. Okés, hogy a tőzsde egy igen komoly leading indikátor, amit figyelni kell, de egyrészt azért az elmúlt évek raliját elnézve a mostani esés igazából még mindig semmi, miközben a gazdasági adatok bár kétség kívül gyengülőben vannak, de recessziós kilátásokról azért egyelőre szó sincs.
Szóval a Fed kommunikáció, és a piaci reakciók kicsit összezavartak. Mindenesetre egyelőre annyira nem, hogy a short irányú gondolkodásomat alapjaiban megingassák. Még ha kamatemelések nem is lesznek idén, a Fed likviditás elszívása lényegében három kamatemeléssel is felér, ameddig tehát ezt nem állítják le (persze ez sem kizárt, ezt fontos lesz figyelni!), a kockázatos eszközök számára az egyik legnagyobb ellenszél továbbra is fújni fog. Ehhez ráadásul gazdasági lassulás (ami az Apple profit warningot elnézve akár vállalati profit lassulásban is testet ölthet) és láthatóan problémákkal küzdő Kína társul. Mivel az itteni hitelezési boom felérhetett a fejlett jegybanki likviditáspumpával, globális szempontból szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy a gazdaságuk úgy is igen komolyan lassul, hogy közben azért a gazdaságpolitika már fél éve lazításokkal próbálja tompítani ezt a helyzetet (persze ha egy gigantikus állami beruházási projektet bejelentenének, mint 2015-ben, arra szintén figyelni kell!).
Értem én, hogy holnap Trump akár keblére is ölelheti a kínaiakat egy látszólagos megállapodást jelentő kereskedelmi egyezménnyel, de ettől alapesetben mindössze időleges fellélegzést várnék a piacokon (részben be is épülhetett már az árakba, ráadásul a lefele tendáló gazdasági folyamatokat vélhetően nem fogja meg rögtön), a nagy indexekben azt várnám, hogy a korábbi mélypontjaikat még egyszer meglátogatják majd. A kínai jüanra szóló short pozíciót (XBJF ETF) mindenesetre egyelőre megfelezem, az amerikai és kanadai shortokat viszont tartom.